2010. július 13., kedd

YODA NAPLÓJA! 1.



Sziasztok!
A nevem: YODA,
de a kezdetekben BELLA VITA DÁRIUSZ-nak is neveztek.

2008 június 13-án születtem egy sok tesós ANDI alomban, de ezt nem azért tudom ilyen pontosan, mert tudok számolni, hanem mert megsúgta az anyukám. Igazából két anyukám van, de az első anyukám már nincs velem. Viszont a második anyukámat nagyon szeretem, így valójában már ő az én első anyukám is. Ha ez bonyolult lenne, akkor nézd el nekem, hisz én csak egy kiskutya vagyok. Vaúúúúúúúúú. Illetve ekkor még nyaf-nyaf.
ICA-MAMA kutyust keresett és mikor elsőnek meglátott azt mondta, hogy még körbenéz.


Elég csalódott voltam, mert mint kiderült a még nyafisabb, de Piroskának öltöztetett Fifit is megmutatták neki. aztán meg még több Yorkiet is, ahogy megtudtam. Végül is megértem a mamit, mert kicsi is voltam, meg undok is, mert első alakalommal csak álltam mint a bálám szamara. Ezt azért mondom, mert még amikor nem voltam, egy plüss állatka volt anya kiskedvence. De most már én vagyok anya kedvence, a plüss meg az én kedvencem. Sokszor harapdálom, nehogy anya visszacseréljen!!! Vau, vau!!



2008 október 8-án reggelig még nagyon szomorú voltam, hisz nem kellettem senkinek. Igaz mindenki azt mondta, hogy visszajön majd értem, de mégse jött. Pedig akkorra én már nem is akartam senki mást csak anyát. De ő csak nem jött vissza. Aztán mégis! Vaú! Egyszer csak nyílt az ajtó és megláttam!!! Szaladtam elé és egy cuppanós csókot nyomtam a kezére. Tudtam, hogy ezzel el fogom varázsolni. Vaúú! Magához ölelt és azt mondta: Ő kell nekem! Tudtam!!!! Azóta is együtt vagyunk!


Sokat bújtam a nyakába és amíg nem lettem nagyfiú, addig vele is aludtam. Egyszer csak szólt: "Yoda, most aztán nagyfiú lettél és kapsz egy házikót." Azért nagyképűség lenne háznak nevezni, mert valójában csak egy odú, de én akkor is nagyon szeretek benne alukálni. Anya sok mindenre megtanított. Nem pisilek a szobában, nem ugatok hangosan és ahova leraknak ott maradok. Persze egyébként se ugranék le semmi pénzért a magas székekről, meg asztalokról, hisz a végén még összetörik a madárcsontocskám. Persze le tudnék, de nem akarok. Vaúú!

ICA-anyus azt is elárulta, hogy miért lett a nevem YODA! Előtte azt gondoltam azért, mert szerepelek a Csillagok Háborújában, de kiderült, hogy ott csak egy hasonmásom színészkedik. Az a zöld Yoda mester, aki egy híres kalóz, legalábbis úgy tudom! Nekem ez a képem van róla!

De az erő velem van és így ha akarnék egy oroszlánt is szét tudnék tépni. De most nem akarok. Vaúú! Yorkie vagyok és Darius, vagyis a kettőből ha összeolvasod logikus a nevem. Mindenesetre jobb mintha Manynak vagy kis huncutkának hívna. Már csak azért is, mert fiú vagyok és szerelmes........


...........Szerelmes egy másik kutyába, illetve macskába, mert nem is olyan régen megtudtam, hogy a szerelmem egy macsek. De én nem vagyok fajgyűlölő, így jöhet egy másik fajtiszta is.

(Képek: Jobb egérgomb és nyitás másik ablakban, akkor jobban olvasható)




Igaz a kettőnk szerelméből nem sülne ki semmi jó, így mostanság inkább csak barátkozom. Az igazi szerelmem úgy is anya. Szeretek naphosszat az ölében kucorogni, vagy a kis táskájában pihengetni. Persze ha furcsa hangokat hallok a kert végéből, akkor rohanok és elzavarom a betolakodókat.

Anya elmondta, hogy mostantól minden hónap 13-án lesz elő-szülinapom és a blogban megünnepelnek. Akkor most ünnepelhettek!

Puszi mindenkinek, majd még jelentkezem!


YODA

U.i: TUDTAD?

A yorkie-k története Anglia északkeleti részén, Yorkshire megyében kezdődött a 19. század közepén, amikor az ipari forradalom idején sok skót takács arra kényszerült, hogy elhagyja Skóciát és Észak-Angliában telepedjen le. Kutyáikat (többek között Skye terrier kisebb változatát, a Paisley terriert) különböző helyi kutyákkal keresztezték, így született meg az új fajta. A yorkie feladata az volt, hogy a kártevőkre, főként patkányokra vadásszon. A ma yorkie-ként ismert fajta atyjának az 1865-ben született Huddersfield Bent, a sikeres kiállítási kutyát szokás megnevezni.

Forrás: http://kutyaspolo.hu/szobakutya/kategoria/c%C3%ADmk%C3%A9k/yorkie

Fullextra

Nincsenek megjegyzések: