2010. június 30., szerda

Fullextra vs sajtó + mi is az igazság Ica szemszögéből!

Idézetem:



“Ha küzdesz, veszíthetsz, ha nem küzdesz, veszítettél!” (ismeretlen)


Fullextra vs sajtó + mi is az igazság Ica szemszögéből!


A sajtószabadság egy kivívott jog, melyet tisztelek, de nem tudom tisztelni azokat az újságokat és legfőképp azokat az újságírókat, akik akár az írott akár az íratlan szabályokat felrúgják! 

Most már nem először látom, hallom és tapasztalom, hogy miképp rágnak a végtelenségig egy témát (lásd pl. S.Bucit kit most már nemcsak közellenségé lett, de a drogmaffia és csak arra vár mikor kottyant ki valamit, vagy az életével saját kezével véget vető volt kormányszóvivő esetén) vagy közölnek valótlanságokat egyes média- vagy közszereplőről. Mit se törődnek azzal, hogy így egy sajnálatos esetet vagy akár egy tényleges hibát is oly annyira felnagyítanak, hogy már sérül a személyiség jog vagy a büntetés nagyobb lesz, mint amit egyébként érdemelnének. Ugyanolyan hibának, sőt bűnnek tartom, ha egy újságíró mit se törődve a magánélet szentségével, addig vájkál, kutakodik egy ismert személyiség életében, hogy annak esélyes sincs arra, hogy normális szerelmi életet éljen. Mert ha van is egy kis halvány remény arra, hogy párt találjon, a sajtó egyből lecsap és mielőtt a meghitt romantika kialakulhatna, máris ott lohol a nyakában. Persze ha nem sikerül a szenzáció és nem kapható lencsevégre az új szerelem, akkor már-már a zaklatás határáig elmenve hírt kreálnak egy botlásból, vagy egy véletlenül kivillanó fehérneműből is. De azt mondom legyen, ha egy újságnak hírérték az, hogy xy egy kőben nagyot esett, akkor lelke rajta, de ha nem esett el és mégis azt írták, az már hazugság!

Sajnos, nem csak ennyi szokott lenne, mikor valótlant állítanak. Az álhírek emberi kapcsolatokat tehetnek tönkre vagy anyagi veszteséget is okozhatnak. Na és ami a legfőbb bosszúságot adja nekem, az a hangzatos címek és a bocsánatkérés nevetséges módja. Utálom, mikor egy szövegkörnyezetből kiragadott, de úgy egészen másképp hatómondattal adnak el egy cikket.

Mondok erre egy példát: mondjuk egy rúdtáncosnő beszél az iskolaéveiről, ahol elmondja, hogy bizony Kémiából volt idő, mikor bukásra állt, mert a tanárja nagyon szeretett neki egyest, azaz cerkát adni. Mert akkor ők a barátaival így hívták az egyest. … Aztán a cikk még szól a gimis szerelmekről és hogy milyen a jó szex, meg arról hogy végül is a Kémia lett a kedvenc tantárgya.

A cikk címe lehetne ez:  
Általánosban majdnem megbukott, mégis ötösre érettségizett Kémiából! 

Helyette mi lett: 
Nem szerette a tanár cerkáját ezért a gimiben vesztette el a szüzességét!!!!
Ugye milyen félre érthető és egyben undorító is. Na ennek én most véget vetek!

Mert mi volt eddig! Ha netán a bíróság határozott, akkor is a valótlanságot a címlapon hozták százas betűkkel, míg a bocsánatkérést a lapon belül mikró betűkkel! Nyilván nem tudom megváltani az egész világot – az már sajnos kétezer éve se sikerült - így ha a háborút nem is tudom megnyerni Ica csatáiban ott leszek.

Ettől a perctől fogva kijelentem, hogy ez a blog lesz az a hírforrás, amiben a kedves olvasó, rajongó és bárki ki cikket olvasott Bíró Icáról megtudhatja az igazságot azokról a cikkekről melyben valótlan vagy elferdített állítás jelent meg. Mostantól fogva pontozzuk, és kritikusan értékeljük a sajtót felfedve minden kis alattomos trükköt, vagy hazugságot. 

Bíró Ica: "Mindig is kerestem azt a lehetőséget, miképp reagálhatnék azokra az újságcikkekre, melyek már annyi bosszúságot okoztak. Nagyon örülök, hogy a kedves olvasóknak lesz egy valós hírforrásuk a blogom által. Ha kíváncsiak az igazságra, itt majd mindig megtalálják!"


A „biroica blog” lesz az egyetlen médium, ami leközli majd a valós infót. Természetesen lesz olyan újság vagy megjelenő cikk, melyben nem található kivetnivaló, ezért ők az Oszkár díj helyett megkapják az „Igazmondó juhász” szobrát”








Akik pedig elferdítenek vagy hazudnak vagy engedély nélkül írnak, azok pedig a „Háry János” szobrát kapják!


Az első szobrot holnap ki is osztom!!! Sajnos!
fullextra

A TITOKRA FÉNY DERÜLT!

Idézetem: "A bölcs nem az, aki soha nem szenvedett, hanem aki átélte és legyőzte a kétségbeesést!" (Indiai tanítás)


A TITOKRA FÉNY DERÜLT!

Most már végre lekerülhet a lepel, melyet a titokra borítottam! Végre elárulhatom, hogy Ica hol járt és mit csinált a hétvégén! Szabad a gazda, mert úgy se találtátok volna ki! Ica a hétvégén fordított esőtáncot járt az indiánokkal! Azért fordítottat, mert az esőből igencsak elegünk volt már! Amint az időjárás jelentésekből megtudhattuk igencsak sikeres volt a művelet, hisz mostantól rekkenő hőség lesz és nuku eső!

Persze a lellei közönség, itt e szép kis Balaton parti városban nem csak a hajjjajjhajjja, hajjajajjhajjja csujogatásokat hallhatták, hanem részese lehettek egy varázslatos estének is, melyet a Dél-Amerika szinte minden szegletéből elhozott zenei motívumokkal ékesített Herencias együttes indított el, majd pedig az est fénypontjaként felkonferálta Icát, kivel aztán együtt énekeltek.


Itt került aztán sor arra is, hogy Metal Ladyből, indián Lady lett. De ez a szerepkör úgy is régi gyerekkori álma volt a művésznőnek. Mivel ez a blog lesz a legőszintébb hírforrás az összes médium közül, olyan titkokat is megtudhatunk majd belőle, melyek még soha sehol nem hangzottak el. Meg is kérdezem gyorsan!

Fullextra: Ica, miért is volt ez gyerekkori álmod?

Bíró Ica: El kell árulnom, hogy kisiskolásként én indiánként játszottam a papás mamást. Mi nem cserkészek vagy úttörők voltunk, akárhogy akarta ránk erőltetni ezt a rendszer, hanem lázadó indiánok. Volt pár iskolatársam, akivel alakítottunk egy titkos szövetséget. Titkaink és titkos megállapodásaink voltak. Pl. nem lehet indián többet, aki a következő tanórán megszólal. Én indián akartam maradni, ezért mikor a biosz tanár feleltetni hívott, én belőlem egy mukkot se tudott kihúzni! Bár kaptam egy karót, de indián maradtam.!!! Jeeeeeee! Sőt én voltam a nap hőse!

Na miből lesz a cserebogár? Bár majdnem lepkét akartam mondani, hisz a rendező a METAMORFÓZIS színház volt, de mivel Ica olyan lepke, aki soha nem volt hernyóca ezen a képzavart felejtsük is el gyorsan. Hisz bár a lepkék csodaszépek, Ica minden csak nem egynyári tündöklés. Mert a közönség évtizedek óta rajong érte, melyet mi se bizonyított jobban, hogy mikor "indiánkodott", vagy mikor a lélekszépítő zenéből játszott sorra előjöttek a széksorok közül és azon túl, hogy állva tapsoltak a színpadnál videóztak, fényképeztek Icussal.

Fullextra: Megtudtam, hogy ez volt Bíró Ica Lélekszépítés című, annak idején méltán sikert aratott lemezének (bővebben a blogom elején lévő lélekszépítő menüpontban) színpadra  alkalmazásának bemutatója. Mondanál egy kicsit többet a Metamorfózis színházról?

Bíró Ica: 2009. őszétől egy lelkes, többségében előadó művészekből álló csapat állt össze, és létrehozták a Spirituális Művészetek "vándor színházát" Zene, tánc és fényjátékok. A repertoárjukban szerepet kap az nevezett UV- vagy fekete színház és a Lézer Színház is, de most erre a technika nem adott lehetőséget.



Barátságzene volt a javából! – nyilatkozta a művésznő!

Szegény akkor még nem tudta, hogy másnap már megint nem arról ír a sajtó, amiről írnia kellene egy ilyen jól sikerült este után, hanem egészen más lett terítéken. De ezt a következő cikkemben mondom el. Sőt ezzel együtt Icával el is indítok egy rovatot:  

Fullextra vs sajtó + mi is az igazság Ica szemszögéből!

Fullextra

2010. június 26., szombat

TITKOS KÜLDETÉSEN!

MAI IDÉZETEM:

“Nem az számít, hogy milyen helyzetbe kerülünk, hanem az, amit benne teszünk.” (Aldous Huxley)

BÍRÓ ICA e hétvégén valami olyat csinál, melyet már régen nem tett meg. Nem, nem! A rosszakaróknak máris mondom, nem arról van szó, hogy ezen a hétvégén Yoda nélkül alukált volna az ágyában! Ahhoz földindulás kellene!! :-)))  
Nem, aki erre tippelt az nem találta el. De még nem szabad a gazda! Még tanakodjatok egy kicsit. .... De persze akármilyen szép nagy bociszemekkel néztek rám, akkor se árulom el!!! Majd csak hétfőn vagy kedden!!! Addig is segítségként nézzétek meg a főoldal melletti kis "füleket", az un. aloldalakat. Na az egyik segíthet a megfejtésben!
Fullextra

2010. június 25., péntek

NEM A RUHA TESZI AZ EMBERT, DE A HAJ?? Hajjajj!!!

MAI IDÉZETEM: “Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen!” (Mark Twain)


NEM A RUHA TESZI AZ EMBERT, DE HAJ?? Hajjaj!!!

Eljátszottunk a gondolattal és Icust megkértük, hogy próbáljon fel néhány parókát. Hát megdöbbentő volt, hogy a kis csaj, eddigi életében milyen fantasztikus érzékkel találta el, hogy mi az ami igazán jól áll neki. Mert az a hajkorona, amit mindig is viselt, vertre az összes többi új "ICA fejet", bármivel is próbálkoztunk. 

Na nem mondom, talán a vörös démonos frizura, az még bejönne nekem is, így elképzelhető, hogy egyszer viszontláthatjuk ebben a 125. megújulása alkalmából, de nagyon remélem, hogy se kék, se hosszú, egyenes barna nem lesz soha sem. A kis rövidekben aranyos volt, de elvesztette azt a különleges varázsát, amit a forma és a báj kettőssége adott neki világéletében. Mit dumálok félre, azokban nem volt elég dögös! És Ica legyen dögös! Mindig! Hmmmmm

 
BÍRÓ ICA: Annyira szuper volt a parókákat kipróbálni és közben rájönni arra, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy a teremtő ilyen jó génekkel áldott meg. Bár néha raktam póthajakat hosszításnak, de mindig is a saját hajammal büszkélkedhettem. A vörös göndör paróka tényleg jól állt és bizonyára mindenki más is találna magának egy-két tökéletes darabot, de azt hiszem egyenlőre még nem jött el a stílusváltás ideje. Maradok természetes és szőke!”

Ez csak természetes!
Fullextra

 U.i:
 BÍRÓ ICA: Vagy ki tudja, egyszer ha el akarok bújni a tömegben, lehet mégis felveszem az egyiket :-))
 


2010. június 23., szerda

VILÁGPREMIER MAGYARORSZÁGON! (Az évszázad üzlete!!)

Mára két idézetet is hoztam:

“Általában az az ember jut a legmesszebb, aki hajlandó merni és csinálni. Egy óvatos hajó soha nem jut messze a parttól.” (Dale Carnegie)

 „Aki meg akar tenni valamit, talál rá módot, aki nem, az talál kifogást.” (Stephen Dolly)


Fullextra: Igaz a hír, hogy megint valami újdonságba "botlottál"?

Sziasztok!

Akik ismernek tudják, hogy mindig keresem az új lehetőségeket, mert hiszem hogy ahhoz hogy megleljük a kövek alatt megbújó gyémántot, le kell hajolni és a köveket meg kell fordítani.  

A lehetőség mindenki kapujában kopogtat, csak meg kell tudni hallani. Mert ritkán dörömböl, általában csak halkan adja tudtunkra, hogy ott van. Ahhoz, hogy egyszer gyémántra leljünk a kövek alatt, lehet hogy százszor is le kell hajolni feleslegesen. Edison amikor kísérletezett a villanykörtével, hogy megtalálja az ideális gázt és wolframszál megfelelő ötvöző anyagát, csak az ezredik alkalom hozta meg számára a sikert. De ő nem azt mondta egy-egy sikertelen összetétel kipróbálása után, hogy na már megint nem jött össze hanem örült, hisz tudta, ez csak egy olyan összetétel, amivel megint kevesebb lett azok száma, ami nem működik. de örök igazság az is, hogy a gyakorlat teszi a mestert! Még a kövek alatti gyémánt keresésében is. 

Tegnap néhány barátommal együtt meghallgattam egy előadást és az elhangzottak alapján, bizton állíthatom, „e kő alatt” gyémántra leltünk. Egy briliánsra!

Talán első hallásra hihetetlennek hangzik, de egy olyan Internetes világüzletről beszélgettünk, melyet 5 év fejlesztése és dollár százmilliók elköltése előzött meg és most már a világpremier előtt megadatik, hogy Magyarország és a magyar emberek is részesei legyenek. Ha eddig azt mondtad, hogy bárcsak az elején tudhattam volna, akkor most kivételesen szerencsés helyzetben vagy!

Egy már most is működő és folyamatosan bővülő rendszerről tudok beszámolni, mely mintha egyesítette volna a közösségi oldalakat, Skype-t, webáruházakat, zene és film letöltéseket, aukciókat és még sok egyéb különlegességeket, de mégis teljesen más megközelítéssel. Pl. ki ne akarna venni pár ezer forintért a legújabb és legnagyobb képátmérős full HD LED televíziót, ki ne akarhatna nyitott tetejű új sportkocsit ötvenezer forintért, vagy ki ne szeretne mondjuk egy vacsorát bármelyik világsztárral? Ki ne licitálna úgy egy szolgáltatásra vagy világmárka termékre, ha tudja, hogy minden licit, legyen az az övé, vagy másé a világ bármely szegletéből nem fel, hanem lehajtja az árat és azé a termék, aki az egyedüli legolcsóbb árat kínálja! Ki ne akarna úgy pénzt keresni, hogy a rendszerbe regisztrál, nem ad el csak elmondja ezt a lehetőséget? Ki ne akarhatna ingyen mozit vagy akár tízezer zeneszám közül választva táncos hangulatot a lakásába és akkor még nem beszéltünk az olcsóbb telefonálásról, közösségi oldalakról, és mindazokról az előnyökről, melyet a rendszer vevőként vagy munkatársként kínál. ÉN AKARTAM!!!!!

Mert bizony, ezzel úgy is kereshetsz pénzt, hogy ki se mozdulsz a számítógéped mellől! 
Nincs korhatár és nincsenek határok sem! 

Ráadásul a pénzedet amit megkeresel olyan letéti bankba helyezheted el, ahova a bankok és a biztosítók rakják a pénzüket, de persze el is költheted az ezer webáruház valamelyikében.

Ha van kedved meghallgatni, akkor figyeld az oldalamat, mert hamarosan megírom, hogyan jelentkezhetsz az én üzleti csoportom előadására!

Puszi
Bíró Ica
Én már regisztráltam…
... nemsokára én is (Fullextra) :-))

2010. június 21., hétfő

Mindent megtudhatsz majd itt rólam! (Na jó, majdnem mindent)


Napi idézet:

“Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsáknak töviseik vannak. Én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbói.” (Alphonse Karr)

Ha a „kugliba” beütjük Bíró Ica nevét és rákeresünk az Interneten számtalan oldalon bukkanhatunk rá, hisz munkássága annyira sokrétű, hogy ha még több rétege lenne, akkor simán berakhatnánk a téli ruhatárba. Télen ugyanis rétegesen kell öltözködni. Persze miután férfi szemmel nézve igencsak formás a csajszi, a ruhatáros hasonlat igencsak beindító. Hisz telente egy ilyen kis formás bőrt magunkra húzni, az lenne az igazi élvezet.



Na de itt meg is állhatunk, hisz nyilván óhatatlan az erotikus feeling, ha Ica bármelyik régebbi vagy mostanság megjelent fotóra nézünk és nem lehet eltitkolni, ha a libidónk az egekbe szökik (hacsak nem tesszük keresztbe a lábunk). Így ha csak ennyi lenne Ica, akkor se érhetné bántás, csak tisztelet!

Mert Ica nemcsak kőkemény munkával, napi edzéssel és sok-sok lemondással érte el, hogy ő legyen az egyetlen olyan modell, aki évtizedekig képes volt megőrizni a "fotogenítását" és nem utolsó sorban a dögösségét, hanem mindig is volt benne valami megfoghatatlan plusz is, amivel csak nagyon kevesen rendelkeznek. Tehát nemcsak jó volt abban a mit csinált –mert ezen az alapon, igenis egy rúdtáncosnő is lehet világbajnok és ezzel máris sport vagy művészet lesz egy lenézett szakmából- hanem több is volt, mint egy világbajnok. Neki is megvan az a különleges varázsa, amivel David Beckham vagy Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro, ismertebb nevén Cristiano Ronaldo kiemelkedik a ragyogó labdarúgó képességgel rendelkező focisták közül. (A példát a most zajló VB miatt írtam...azééééét is FOCI!!! jeeee) De akár szeretitek a focit, akár nem, Ica is sztár, s nem pusztán csak egy celeb a sok közül. Ica nem csak egy modell, hanem egy utánozhatatlan ikon, s annál is több!!! (Ja és ezt nem is ő diktálja nekem, hanem én mondom!!!)




Tehát állítom, hogy Ica nem pusztán a legjobb modellek egyike, de a sokrétűségét más, a divathoz kapcsolható és attól gyökeresen eltérő területeken is kamatoztatni tudta. Gyorsan fussuk át a pályafutásának elejét:Bíró Ica a Ruhaipari szakközépiskolába járt és divattervezőnek készült. A 80-as, 90-es években vált ismertté fotómodellként és manökenként. Több ezer fénykép, poszter, címlap, kártyanaptár készült róla. Pályája csúcsán, 1985 júniusában megszületett kislánya. Kismamaként is modellkedett, többször szerepelt újságok címlapján, többek között az Ez a divat magazin címlapján is. 1990-ben a Pokolgéppel való közös munka eredményeként jelent meg első lemeze Metal Lady címmel. Második lemezét a még klasszikus felállásban lévő Ossiannal készítette el Azé a nő, aki megműveli címmel. Metal Ladyként két lemezt jelentetett meg , ezek sikeresek voltak, több országos élő koncertje volt. 1995-ben vált a fitness világában is ismertté. 9 darab nagy sikerű Testszépítő videoprogramot készített. 1996-ban kiadta Testszépítő kézikönyvét, mely szintén óriási közönségsikert aratott. Az első könyv folytatásaként jelent meg 2005 karácsonyán „A megújulás titkai” avagy – A test és a lélekszépítés bibliája című 940 oldalas, életműnek is tekinthető képellek illusztrált könyve. (A többiről majd később)

Tehát nyilvánvaló remélem, hogy míg a Shrek a zöld, de nagyon kedvelt ogre hagymaként réteges, vagyis minden egyes hagyma réteg alatt is ugyanúgy hagyma van, addig Icus olyan, mint egy szivárvány. minden réteg egy új szín egy új üzenet.

Icust nem csak elbűvölte a távol kelet misztikuma, hanem egyben rá is ébresztette, hogy a az ember nem pusztán test, hanem lélek is. Így bár a teste soha sem volt kutya, sőt pestiesen nem semmi volt, azaz, ha egy mini szoknya a kubikos munkásoknál 1 fütty, a kivillanó bugyi és cickó két fütty, akkor Icus, ha arra ment, akkor ő minimum elismerő füttykoncertet kapott, de most a lelke is tréningezik.







Ha valaki volt olyan szerencsés hogy személyesen is vendége lehetett, vagy netán a RTL vacsoracsata műsorában láthatta lakását, akkor az meglepődött talán, hogy a különféle vallások és tanítások milyen szépen megférnek Icus lelkében. (Lásd a képeket) Merthogy bár a lakás szegletei, talán így zsúfoltnak hatnak a sok csecsebecse miatt, de csak az gondolja így, akinek lelke nem szivárvány színben ragyog és nincs telve energiával. Mert Ica nemcsak a lelki békét keresi, de a gyógyítás és az energiák világában is egyre több tudás birtokába került. Igaz, hogy nem könnyű megfelelni egy ilyen energikus és sziporkázó hölgynek társként, de jelenleg is van két hűséges követője, akik már tudják a titkot.















Igaz sokakat megdöbbentett a Vacsoracsatában Bíró Ica, hiszen mindenhová magával vitte a kutyáját, Yodát is. Mint kiderült, az egykori énekesnő két hónappal ezelőttig egy ágyban is aludt kis kedvencével.

"Másfél kiló az egész kutyus, és simán elfér a táskámban. Naná, hogy mindenhová jön velem - árulta el Ica. - Igen, együtt aludtunk sokáig, de nincs abban semmi. Két hónappal ezelőtt aztán vettem neki egy kis házat, és csodák csodája, 2 nap alatt átszokott. Pedig azt hittem, nehezebb lesz leszoktatni mellőlem. Nagyon szeretem ezt a kutyát, és nagyon vigyázok rá. Például csak tiszta helyeken veszem ki a táskámból, és engedem a saját lábán menni. Alkalmazkodik, folyton bújik hozzám. Százszorosan visszaadja a szeretetet, és a törődést, amit kap tőlem."

A kis édes vakarcs egy tanítót is kapott. Kicsi, a Shaolinoktól kapott macska, tanítja őt jó modorra. de úgy látom egész jó munkát végzett, hisz én még nem láttam ennyire aranyos és jól nevelt kutyuskát, mint amilyen Yoda!

Icus blog írása tehát, egy nagyszerű, nemes feladat. Hisz egy kedves, szeretni való hölgyről szól, aki nemcsak folyamatosan megújulni kész egyéniség, de szerencsére egyben érdekes és különleges is. Így az olvasó mindig fog kapni valami olyan extrát, mely miatt óhatatlan, hogy folyamatos olvasónkká ne váljék!

A blog végén lesz mindig 3 meghívott vendégem, akit megszólaltatok, hogy fűzzön megjegyzést a cikkemhez.

1. MINDIG ÜRES: Ő lesz, akinek semmi se lesz elég jó és be-be fog szólni Icusnak!
2. MINDIG TELI:   Ő lesz, a hurrá optika! A szivárványka!
3. FULLEXTRA:     Ő meg aki írja a cikket!

Cikk: FULLEXTRA

De most még nem kapnak szót!!! :-)) Különben is eláll a lélegzetük, ha belenézünk a következő kisfilmbe:



Első Fotó:rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence, a többi RTL műsorból.