2010. július 12., hétfő

START! INDUL A BÍRÓ ICA BLOG!!!

KEDVES OLVASÓM!

Nagy örömömre szolgál, hogy régi vágyam beteljesüléseként elindult ez a Blog, melyet Erdélyi Tibor író barátommal közösen szerkesztek. (A blogban Fullextra néven fog megjelenni.) Sok mindent előre elterveztünk, de majd a gyakorlat és az olvasói visszajelzések adják meg végső formáját.
Egy őszinte, interaktív médiumot szeretnék tele érdekes hírrel! Sok-sok képet, videót, cikket tennénk bele, de egyben igyekeznénk felhasználni tanításra, barátok, érdekes események bemutatására is. Természetesen büszkén vállalom az életem - és mivel az én blogom, persze sokszor leszek benne,- de túl szeretnék jutni pusztán egy Bíró Ica albumon. Szeretném a szívem, lelkem, gondolataim beletenni és teret adni másoknak is, akik közel állnak hozzám. A tartalom folyamatosan bővülhet, de biztos lesznek érdekes cikkek, képek pl. kedvencemről, Yodáról és a cicámról!



Lesznek a blogban humoros történetek, különleges sztorik. Igyekszem néha-néha még titkokat is megosztani az Olvasókkal. Szeretnék – akár meghívott vendégek, professzorok, vagy pályatársak segítségével is - sok olyan hasznos információval megtölteni a tartalmat, mely segít abban, hogy a lelkünk boldogabb, szárnyalóbb, testünk fittebb, egészségesebb, szellemünk pedig okosabb és több legyen!

Az indító képekkel is ezt szerettem volna kifejezni.

A kisbaba fotóim az ÉLETEM KEZDETÉT, a BLOG megszületését jelképeznék, az első sikeres címlapfotómmal a PÁLYAFUTÁSOM-at, a munka és tudás becsületét akartam szimbolizálni, míg a színes kép azt sok-sok ENERGIÁT, életerőt mutatja, melyről hiszem hogy bennem lakozik. Természetesen ezeket a a blog által, mind át szeretném adni a szívem teljes szeretetével.

Bízom benne, hogy elnyeri majd tetszésetek!

Várok megjegyzéseket, leveleket, melyben vessetek fel új témákat, tegyetek fel kérdéseket vagy írjátok meg a véleményeteket. Ezt közvetlenül a blogban minden cikkhez külön külön, vagy levél formájában is megtehetitek.


De direkt mailt is írhattok. Lásd KAPCSOLAT FÜLECSKE. A „Fülecskék” mögött egy-egy érdekes oldal található, mely még szerkesztés alatt áll, de már most is érdemes belekukkantani.

A napi cikkek mindig a FŐOLDAL -on jelennek majd meg.




Minden érdeklődőt szeretettel várok az oldalamon, de ha úgy is rendszeresen látogatod majd a blogomat, tisztelj meg azzal, hogy belépsz a rendszeres olvasóim közé.

HOGYAN LEHETSZ RENDSZERES OLVASÓ?

KÖVESS! Ahhoz, hogy regisztrált olvasóm legyél, szükséges készítened egy un. profilt. Ami egyáltalán nem bonyolult, hisz pl. ha már regisztráltál a Twiteren vagy a Facebookon, akkor már van is ilyen neked, vagy ha van egy Gmail címed, akkor ott is csupán két perc az egész. Ha pedig egyiked sincs, akkor is 5 perc alatt lehet egy Gmail címed és annak pedig egy un. profilja.

Ha ügyes voltál, akkor a jobb oldali RENDSZERES OLVASÓK, követői részen megjelenik a kis képecskéd és követed az oldalt. Amit persze meg is oszthatsz a közösségi oldalakon. Ahogy elérjük az első 100 követőt, akkor sorsolunk. Ajándékok mellett, még egy közös programon is részt vehet velem a szerencsés nyertes! Szóval gyorsan regisztrálj!!!


A cikkek tartalomjegyzékét (BLOGARCHIVUM) is megtalálod a jobb oldalon, így a címre kattintva egyből elolvashatod.
JÓ SZÓRAKOZÁST, INTERAKTÍV EGYÜTTLÉTET!
A FONTOS HÍREKET és KEDVENC BLOGJAIMAT
IS MEGTALÁLOD! JOBB OLDALT!

Szeretnék még néhány hasznos tanácsot is adni a blog használatához:

Ha egy olyan képet találsz amibe képregényszerűen, szövegbuborékokat helyeztünk el, akkor JOBB EGÉRGOMBRA kattintva és kiválasztva a MEGNYITÁS új ablakban menüpontot, a KÉP egy másik ablakban nagyobban látható, vagy nagyítható. HA pedig becsukjuk, a Blog olvasható tovább!

A CSATOLT videók is kinagyíthatók, ha a jobb alsó részén lévő nagyító ikonra kattintasz!






MAI IDÉZETEM: “Ha meg akarod ismerni a múltadat, vizsgáld meg a jelenlegi körülményeidet. Ha tudni akarod a jövődet, figyeld meg a jelenlegi cselekedeteidet!”(kínai közmondás)


FULLEXTRA: Kedves Ica, sajnálom, de ennyivel nem úszod meg! Mindenképpen szeretném, ha egy rövid összefoglalást adnál az életedről.

BÍRÓ ICA: Megjelent egy cikk rólam a FEMINA-ban. Szerintem az elég is lesz most így kezdésnek. Ha valaki kíváncsi rám, akkor majd úgy is itt a blogban mindenről esik majd szó előbb utóbb.



A cikk további részét itt olvashatjátok el, de azért előtte fűznék egy megjegyzést hozzá:

BÍRÓ ICA:
Már az első írásnál kiderül, hogy -többek között- miért is akartam ezt a Blogot. Itt ez a cikk, ami egyébként nagyon kedves, de ebben is van két olyan rész amit, ha egyeztetett volna velem a szerző, akkor én másképp akartam volna hogy megjelenjen. Elsőként ott van benne egy tárgyi tévedés. Trunkos András hál'Istennek soha nem volt a férjem és az élettársi kapcsolatunk inkább munkakapcsolatnak volt mondható. Gyerekem apja, Gyula nem szeret szerepelni, ennek biztos megvan a maga oka és Én ezt mindig igyekeztem tiszteletben tartani, nem úgy mint a cikk írója. Ha ezt a két dolgot javítaná a szerző azt megköszönném, mert egyébként kedves lenne nekem.






Nincsenek megjegyzések: