2010. október 12., kedd

Természetgyógyászati alapfogalmak


Természetgyógyászati alapfogalmak

Nem is olyan könnyű ezt a témát kifejteni, főleg ha arra gondolok, hogy ezen a téren az emberek ismerete és a témával kapcsolatos befogadóképessége, hitrendszere nagyon szélsőséges és eltérő lehet. Vannak, akiknek teljesen újdonság, de befogadóak e dolgokkal kapcsolatban, és vannak, akik elhárítják a kézzel nem megfogható dolgokat. Azok is szép számban vannak, akik ismerik, sőt alkalmazzák a természet ezen energiáinak működését. Természetesen én ez utóbbiak közé sorolom magam, hiszek az ősi kultúrák által alátámasztott és alkalmazott eljárásokban, más dimenziókban, a “mitikus” erőforrásokban.

Ugyan a teljesség igénye nélkül, de mindenképpen igyekszem úgy megfogalmazni mondandómat, hogy azok, akik e területtel még nem foglalkoztak, vagy a szkeptikusok táborához tartoznak, ők is értelmes érvekkel alátámasztott alternatívát találjanak e témakörben. Vesztenivalója senkinek nincs. Kipróbálni meg minden olyan dolgot érdemes, aminek hasznát vehetjük, akár testi, lelki vagy szellemi szinten.

A természetgyógyászatban és a bioenergetikában a legfontosabb alapszabály a nem ártás elve. Mindig és mindenkor ezen erők és energiák használatánál ez az alapfeltétel kell, hogy érvényesüljön. BI

Nincsenek megjegyzések: