2010. október 1., péntek

ALAPELVEK

ALAPELVEK és tapasztalatok, amelyek engem motiváltak:

Külső-belső énképünk feltétlen épülhet, szépülhet, sokat profitálhatunk abból, hogy egy kicsit jobban odafigyelünk önmagukra. Sokszor akár az önbizalom hiánya miatt is teljesen másképp viselkedünk, mint amilyenek valójában vagyunk. Emiatt aztán rosszul érezzük magunkat a bőrünkben minden szinten. Úgy gondolom, ezért is fontos azokat a módszereket megismerni, melyek a pszichikai erőinket “megvaskosítják”, és képessé tesznek arra, hogy visszaállítsuk a harmóniát, és önértékelésünk ne szenvedjen túlzott hiányt.

Nekem ezek a feladatok jelentették a legnagyobb kihívást, mert külső-belső negatív tényezőkkel egyaránt meg kellett küzdenem. Fel kellett vennem a harcot a saját rossz beidegződéseimmel is. Részben sikerült önmagamra találni, de van még tanulnivalóm bőven, főképp a határozottság és az önbecsülés megerősítésének területein.

Az biztos, hogy mindenképpen fontos személyiségünk szunnyadó “titkos” testi-lelki-szellemi erőforrásainak a megismerése, fejlesztése. Főleg akkor van rá a legnagyobb szükségünk, amikor nem sikerülnek úgy a dolgok, ahogyan szerettük volna. Ez vonatkozik az élet bármely területére, a magánélettől a karrierépítésig, de a test formában tartásának és a kilók leadásának sikere vagy kudarca is ide tartozik.

Néha kicsit összeomlik a világ, és úgy érezzük, kicsúszott alólunk a talaj – félelmeink pánikba ejthetnek. Olyankor bizony nem mindig cselekszünk helyesen, sem fizikai, sem mentális, gondolati szinten. Tudom, hogy ilyenkor a legnehezebb talpon maradni és fittnek lenni, elűzni a borús gondolatokat és mosolyogni.

A bioenergiák tanulmányozása során megtapasztalt külső-belső erők most is nagy segítségemre voltak (erről később részletesen is beszámolok).

A legfontosabb talán az, hogy megtanuljunk uralkodni az érzéseinken is. “Eresszük ki a gőzt”, ha bajunk van, sírjunk vagy sikítsunk, de ne hagyjuk elhatalmasodni magunkon a negatív gondolatokat. Legyünk tudatában annak, hogy a test-lélek-szellem egységében az örökké változó mindenségben a saját utunkat járjuk, s önmagunknak igenis urai vagyunk. Csak nézőpont kérdése: mi a jó és mi a rossz.

Bíró Ica

Nincsenek megjegyzések: