2010. október 16., szombat

Bioenergia = a tudatra ébredés energiája


Bioenergia a bioenergetikus szemszögéből: dr. Bíró Dénes
Dr. Bíró Dénes nagyra becsült bioenergetikus tanáromat kértem meg arra, hogy válaszolja meg a saját szemszögéből mi is pontosan az a bioenergia.

A tanár úrról annyit: hivatásos orvos és bioenergetikus is egyben, aki a természet törvényét, az ok-okozat törvényét tartja mértékadónak. 1992 óta foglalkozik bionergetikával. 1994-től a Nemzetközi Teozófiai Társulat tagja. Ugyanebben az évben létrehozta a Reménység s Gyógyulásban Alapítványt, melynek célja az akadémikus orvoslás és a természetgyógyászat integrációjának megvalósítása, a betegségek okának tanulmányozása.

Az alapítvány keretein belül külföldi és hazai tanfolyamokon oktatja a bioenergetika elméleti és gyakorlati alkalmazását a betegségek diagnosztizálásában és gyógyításában. Előadásait és tanfolyamait nagy érdeklődés kíséri az egészségügyben dolgozók, a természetgyógyászok és a saját magukat gyógyítani kívánók körében. Tanfolyamait a világ szinte minden részéről látogatják.

Dr. Bíró Dénes a Magyar Bioenergetikai és Bioinformatikai Egyesület alelnöke. Előadásaival rendszeresen részt vesz a nemzetközi természetgyógyász konferenciákon.

„A világmindenség energiája az ember intuíciójában, lelki akaratában összpontosul. A világmindenség anyaga az ember gondolatában fejeződik ki. Az energia és anyag valamint a lelki akarat és gondolat analógiája alapja az ősi bölcsesség tanításában megfogalmazott makrokozmosz és mikrokozmosz egységének. Ki vagyok én? A mikrokozmosz, az ember, aki halandó személyisége megismerése során szerzett tapasztalatai alapján tökéletesedik. Célom, lehetőségeim kiteljesítése, amely során felismerem, hogy ezt csak az egységben találom meg. Ehhez azonban tudatomat lelki akaratom szintjére kell felemelni. Intuícióm már biztosan irányítja halhatatlan isteni jelenlétem eszközét, a korábban egyedülinek vélt fizikai testemet.
Mi a betegség? Lelki életem elfojtásának eredménye.
Induljunk el a felismerés útján!”

Mint orvos is meggyőződött arról, hogy többnyire a betegségek vagy rendellenességek okát a lelki diszharmónia és gondolati egyensúlyvesztés által kiváltott okozatnak tudhatjuk be.

Ezekről is fogok írni... BI


Nincsenek megjegyzések: