2010. augusztus 9., hétfő

Pozitív gondolkodás


Ne féljünk az idő “vasfogától”!

BÍRÓ ICA: Minden kornak adott a maga szépsége, csak meg kell találnunk azt.
Tudnunk kell, hogy mindig saját kezünkben van a megoldás kulcsa! Ezt azért merem ilyen határozottan megfogalmazni, mert életem során én is tapasztaltam sokfajta változást magamon, ami teljesen természetes. Tudom azt is, hogy az idő “vasfogának” harapásaitól, ha teljes mértékben nem is mentesülhetünk, de a “harapások” mélysége azért csökkenthető. Ha a nem kívánatos tüneteket teljesen nem is tudjuk visszafordítani, azért lelassíthatjuk, sőt újra programozhatjuk biológiai óránk ütemét, ami belsőleg és külsőleg is nagymértékű pozitív változásokban nyilvánul majd meg. Aki a test- és lélekszépítő programot követi, maga is meggyőződhet ezek hatásairól, előnyeiről. Nyilvánvaló, hogy tizen-huszonévesen, amikor a testfunkciók csúcson működnek, könnyebb megfelelni az egészség és a külső megjelenés elvárásainak. Ez a korosztály gyorsabban fejlődik, regenerálódik minden szempontból. Mégis, a tiniknek is üzenem, ha szükségét érzik, kezdjenek bele a számukra hasznos és szükséges programokba. Biztos, gyors és látványos eredményre számíthatnak! A kor előre haladtával, amikor az “X-eink” száma növekszik, bizony több és több oldalról kell odafigyelnünk önmagunkra jó kondíciónk érdekében. Ráadásul úgy, hogy ne vegyen el sok időt, és ne igényeljen túl sok teendőt mindez.

Jómagam is úgy érzem, bár valós éveim száma nem mondható kevésnek, 1957-ben születtem, mégis, a biológiai korom, aktivitásom és külső megjelenési formám jegyei nem feltétlenül fedik és felelnek meg a korosztályom által hagyományosan “elvárt” minőségeknek. Itt elsősorban az öregedési folyamatokra gondolok.

(Fullextra: A képek 1,5 éve készültek!!)

BÍRÓ ICA: A test- és lélekszépítő program egyszerű teendőinek alkalmazása által megnyilvánult előnyöket és ennek többirányú hasznát saját “bőrömön” is megtapasztaltam. Mindennapi életmódom részévé vált ez a szisztematikusan felépített rendszer. A testi-lelki-szellemi erőforrások alkalmazásával könnyebben kivédhető, közömbösíthető a rohanó, stresszel teli világ negatív hatásainak tünetegyüttese. A problémák fölé tudunk emelkedni azáltal, hogy tudjuk: minden rajtunk, az akaratunk által vezérelt cselekedeteinken múlik. Ezáltal le tudjuk győzni félelmeinket, és önbizalmunk tudatos építésével, egy újfajta világszemlélettel, harmonikusabban, kiegyensúlyozottabban élhetünk és alkothatunk.

Sajnos mi magyarok, vezetünk a helytelen életmód által létrejövő betegségek világranglistáján. Alacsony életkort élnek meg az emberek, sok a stressz, jellemző az ásványi anyagokban és vitaminokban szegény táplálkozás, mozgásszegény életmód, a lélek teljes elhanyagolása. Szervezetünk mindezek miatt alacsony energiaszinten működik, és az immungyengeség tünetei egyre-másra hatalmasodnak el, nemtől, kortól, foglalkozástól függetlenül. Allergia, szív- és érrendszeri betegségek, infarktus, rák, depresszió, csontritkulás, irritációs bélszindróma (IBS), gyomorfekély, stb.


A túlhajszolt életmód korán megbosszulja magát, sokan idejekorán elveszítik fittségüket, fiatalos lendületüket, aktivitásukat, vitalitásukat és kreativitásukat is – közülük sokan külső megjelenésükben is jóval idősebbnek néznek ki biológiai életkoruknál. Ne felejtsük el, önmagunk egészségénél semmi nem lehet fontosabb, ne hagyjuk, hogy végérvényesen eluralkodjon rajtunk egy helytelen felfogású életvitel.
Bár sokunknak több helyen is meg kell felelnünk azért, hogy szeretteinknek és önmagunknak a megfelelő életszínvonalat biztosítani tudjuk, mégis úgy gondolom, saját magunk és környezetünk érdeke is, hogy néha – ha csak órákra is, de – ki tudjunk szállni ebből a soha meg nem álló mókuskerékből… Talán nem is legyőzni kell a negatív hatásokat, hanem meg kell tanulni úgy együtt élni velük, hogy ne okozzanak nagy károkat. Már gyermekkorban el kell kezdeni a sportra és az életmód-reformok beépítésére tanítani az új generáció fiataljait – motiválni, elhatározásra késztetni, és persze cselekedetre kell bírni az embereket.

Szerencsére pár éve már kezd teret hódítani a mozgáskultúra, de még sokan nem tudnak igazán élni vele. Jó lenne, ha a betegségek megelőzésének ilyen irányú szem előtt tartása a legfontosabb célkitűzéseink közé tartozna! Az emberi egészséget holisztikusan, a “minden mindennel összefüggő” egységében kell látni, és több oldalról teljes egészében kell kezelni. Ha lehet, használjuk a korunkban adott lehetőségeket, az ősi és az új tudást együtt, és hasznosítsuk a sok szempontot figyelembe vevő új felfedezéseket is. Jó lenne, ha képesek lennénk megújulni, rekreálódni – mert a legtöbb dolog elsősorban rajtunk múlik.
Ezt figyelembe véve, ha kellően motiváljuk magunkat céljaink elérésére, már majdnem biztos a siker!


Bíró Ica

Nincsenek megjegyzések: