2010. augusztus 17., kedd

LUSTASÁG VAGY HIÚSÁG?


Önmagunk testét-lelkét szeretni, ápolni, gondozni kell. Méghozzá készüljünk fel rá, hogy kitartó munkával nap mint nap, odafigyelve a részletekre is. Sem a szépséget, sem az egészséget nem adják ingyen. Vagyis, ha van ilyen “kincsünk”, megtartásáért folyamatosan és rendszeresen tennünk kell.


A tétlen lustaság megfoszt az “ép testben ép lélek” elvének érvényesülésétől. Kezdjük el minél hamarabb az önmegvalósító tevékenységet. Kifogásokat ne keressünk. Bízzunk izmaink minden korban aktiválható erejében. Ezt Arnold Schwarzeneggertől olvastam. Bevallom, nekem nagy lendületet adott az edzésmunkámhoz az a tény, hogy sohasem késő elkezdeni a mozgást, mert izmaink, ha szisztematikusan és jól dolgozunk, valóban minden korban aktiválódnak. Kipróbáltam! Igaz! Úgyhogy nyafogásnak nincs helye! Attól még senki sem szépült, nem épült, de még csak le se fogyott. Viszont depresszióra, elhízásra, szellemi leépülésre lett hajlamos. Tapasztalatból tudom, hogy az első lépések a legnehezebbek. Ezen tükrünk álca nélküli, őszinte kritikája nagyot segíthet.


A lustaságot könnyen legyőzheti az egészségesen célirányos, építően pozitív hiúság. Egy alapos lelki nagytakarítás után számot vetve a múlt rossz beidegződéseivel, akaratunk minden erejével összpontosítsunk a kitűzött új cél felé.

Nincsenek megjegyzések: