2010. augusztus 6., péntek

Bíró Ica és a LOTTÓ


Fullextra: Szia Ica! Folytathatjuk a tegnapi Totó-Lottó-s anyagot?

Tudod elkezdtük a 1981-s évvel és akkor mondtad, hogy van még egy Kártyanaptárad, ami a témába vág!

Bíró Ica: Na, akkor én meg had vágjak a szavadba, mert a témába vág ugyan, de ez már az 1982-s év naptára, de valóban ugyanannak az állami cégnek készült, mint a piros ruhás.

Fullextra: Most kivételesen ne kezdjünk bele az év eseményeibe, hanem beszélgessünk inkább a LOTTÓ-ról! Tudtad-e, hogy mi is az eredete? Én utána néztem:


Génua városállam nagytanácsa, a szenátorok kormányzó testülete oly módon újult meg, hogy tagjai köréből évenként öten kiváltak. Az öt megüresedett helyre előbb 120, később 90 jelölt közül, sorsolás útján delegálták az új szenátorokat. A génuai polgárság évről évre izgatottan várta az ünnepélyes választásokat, és persze szinte mindannyian fogadásokat kötöttek az öt polgár személyére. Aki legalább két új tanácstag nevét eltalálta, már valamilyen mértékű jutalomhoz juthatott. A legtöbbet természetesen az a fogadó vághatta zsebre, aki mind az öt újdonsült szenátor nevét megjósolta. A fogadások olyan népszerűvé váltak, hogy külön iroda, majd később irodahálózat szervezésére volt szükség.

Persze sok víz lefolyt a Dunán, de végül a mai modern lottó Magyarországon is a kezdetét vette...

A második világháború után a totó jött divatba, a mai modern lottó 1957. január 17-én született meg, amikor a pénzügyminiszter 4/1957. számú rendeletében megbízta az Országos Takarékpénztárt a magyar lottó szervezésével. Az első húzást azonban csak 1957. március 7-én tartották. A szabályzat szerint a 90 szám közül kihúzott 5 szám alapján a fogadók 2, 3, 4, illetve 5 találatért kapnak nyereményt, a befolyt összeg 40%-a a költségvetésé, 60%-a pedig a nyereményalapba kerül. A nyeremény összege az egyes nyerőosztályokon belül a nyertes szelvények számától függ. Az első húsz év a tárgynyeremény-sorsolások virágzásának ideje volt. Általában havi egy nyereménysorsolást tartottak. A kb. 250 alkalom keretében több mint negyedmillió nyereménytárgy talált gazdára. Egyebek között 505 db öröklakás, 590 db gépkocsi, 224 darab családi ház és üdülő. A legtöbb öröklakást, 60-at, 1958-ban sorsolták ki, a legtöbb gépkocsit, 56-ot, 1964-ben és a legtöbb családi házat, 43-at, 1974-ben. 1991. 10. játékhetétől befejezték a rendszeres tárgynyeremény-sorsolásokat és bevezették a teljes halmozódást.

Aztán jöttek a variációk:

A Hatoslottó 2007. július 29-én esedékes sorsolásától kezdve már „csak” 4 nyerőosztályban lehet nyerni. A 3, a 4, az 5 és a 6 találatosok után jár nyeremény, pótszámot ezután már nem sorsolnak, mivel az 5+1-es nyerőosztály megszűnik. Az itt „felszabaduló” 10 százaléknyi nyereményhányad a 6 találatosokat gyarapítja nyeremény vagy halmozódás formájában.

Az új hétközi, szerdai lottó 1999. október 4-én Skandináv lottó néven jelent meg a magyar piacon. A hetente rendezett ikersorsoláson az 1-től 35-ig terjedő számkészletből 7-7 számot húznak ki – kézi, illetve gépi sorsolással. A 35 számból hetet lehet bejelölni, de ez a hét szám mindkét aznapi sorsoláson részt vesz. Az nyer, akinek az ikersorsolás bármelyikén legalább 4 találata van.

Bíró Ica: Jó jó ezek tényleg érdekesek voltak, de elég a történelemből. Most inkább azt mond meg nekem mennyi az esélyem az öt találatra?

Fullextra: 100% csak annyi kell hozzá, hogy 44 millió lottószelvényt töltsél ki!!! De azonos hétre! Hát nem lesz kis munka ennyit kitöltened!! :-)))))))))))))))))

Esélyek

Ötöslottó

  • 1 : 43 949 268 - telitalálat

  • 1 : 103 410 - négy találat

  • 1 : 1 231 - három találat

  • 1 : 45 - kettő találat

Hatoslottó

  • 1 : 8 145 060 - telitalálat

Skandináv (hetes-) lottó

  • 1 : 3 362 260 - telitalálat

Szóval ha jól megnézed a Skandináv telitalálatra van a legnagyobb esélyed. De akkor miért játszanak mégis annyian ötös lottót? Hát elsősorban a hagyományok és a magas nyeremények miatt. Nézd csak Ica mikor mennyit nyerhettél volna?

Öttalálatosok

  • 855 ezer forintot fizetett az első öttalálatos – 1957. 6. játékhét (özvegy Ring Sándorné nevéhez fűződik, aki családi számokkal játszott, maga és gyermekei életkorának megjátszásával ért el ötöst; a nyertes számok: 23, 26, 33, 37, 66) – Misi akkor 23, Marica 26, Sanyi 33, Laci 37, ő maga pedig 66 éves volt. Így jött divatba a családi számok megjátszása. Ring néni 91 éves korában halt meg.

  • 1 milliós "álomhatárt" 1959-ben lépte át az öttalálatos

  • 2 milliós nyereményt 1964-ben osztottak ki

  • 5 millió forintos nyereményt először 1986-ban fizettek ki

  • 10 milliót 1989-ben ért az öt találat

  • 100 milliós álomhatár éve 1992

  • 500 milliós nyeremény éve 1994

  • 1 milliárd forintos nyeremény 1999-ben talált gazdára

  • 5 milliárd 92 millió 890 ezer 758 forint az eddigi rekord, melyet 2003. november 29-én fizettek ki


Bíró Ica: Persze jó lett volna nyerni, de én az ötös nélkül is boldog vagyok!

Fullextra: Akkor ne is vegyünk szelvényt?

Bíró Ica: Hát....a pénz nem boldogít, de kisimítja a ráncokat!

Fullextra: Ja akkor már értem, akinek nincs ránca, annak lottó se kell!!!!

Bíró Ica: :-))))

Nincsenek megjegyzések: