2010. december 3., péntek

Aura


Több ezer éve érzékelnek szellemi beavatottak színes fényburkot az emberek körül. A különböző kultúrák másképp határozzák meg ezt az energiamező-jelenséget. Mint már említettem, az indiai kultúrkör pránának hívja, mint minden formán átáramló életenergiát. A kínaiak kétpólusú (jin-jang) erőről, a chíről beszélnek. A keresztény hagyomány szerinti ábrázolásokon is a szellemi lények körül fénymező, kisugárzás, glória látható. Már Kr. e. időkben is vizsgálták az embert körülvevő energiamezőt, amelyet aurának hívunk. Napjainkban is laboratóriumi vizsgálatok folynak az aura létezésének bizonyítására. A matematikusok, orvosok által is igazolt tanulmányokból kitűnik, hogy az emberi testet is – mint minden léterőt – körülvesz egy sugárzó energiamező, amelynek különböző finomrétegei más és más frekvencia-hullámon mérhetők.
Tehát az aura a fizikai testet körülvevő és átható, fénylő finomtestekből áll, mely jellegzetes kisugárzást, rezgést bocsát ki. Az értelmi, érzelmi és fizikai energiák kölcsönhatásaként változhat színe, formája, kiterjedése. Szervesen kapcsolódik az emberi testhez, testi-lelki egészségünkkel szoros kapcsolatban van. Megállapított tény, hogy minden dolognak van energiatere, mely atomi szerkezetű.
A teljes aura feladata, hogy védje a fizikai és energiatestet, valamint energia-tartalékként is szolgál, mely a magasabb tudati szintekről érkezik. Formája többnyire tojásdad alakú. Kiterjedése 1,5-2 méter, gyógyítóknak, mestereknek ettől sokkal nagyobb is lehet.
Kutatók megalkották az aura elméleti modelljét, mely az aurát bizonyos számú rétegekre osztja. Ezek az egymást követő rétegek úgy veszik körül egymást, hogy a soron következő mindig áthatja az összes előtte levő réteget. Minden következő auratest finomabb szubsztanciából és magasabb rezgésszámból áll, mint az általa körülvett és áthatott előző réteg. Hét auratestünk van, állapították meg a szakértők.
Az egyes aurarétegek tartalmazzák mindazokat a formákat, lenyomatokat, melyekkel a fizikai test rendelkezik, beleértve a belső szerveket és a vérereket is.
Az aura nagysága változó, a rétegek vastagsága személyes testi, lelki erőnktől, lelki szilárdságunktól és egészségi állapotunktól válik függővé.
Az aura tisztasága, színe, fénye és formájának épsége szintén függ a saját mentális, érzelmi, fizikai és spirituális állapotunktól. Negatív érzelmi és gondolatenergiák felhalmozódása az aura valamely rétegének pontján, idővel az alatta lévő testrész megbetegedéséhez vezethet. Ebből adódik, hogy a hosszabb ideig elraktározott lelki traumák, problémák a fizikai testben betegségtüneteket produkálhatnak.
Uralkodó érzelmeink energiáinak színe és informatikai kisugárzása áthatja egész auránkat, pl. ha szerelmesek vagyunk, auránk ragyogó rózsaszínűvé válik. Ellenben a sötét, gonosz, negatív gondolatok fakó szürkévé teszik azt. Ha szeretettel telítődünk, fényes zöld színben tündöklünk, de ha mély áhítattal imádkozunk akkor aranyszálak szövik át energiatestünket.
Kapcsolatokban az auratestek egymásra hatása:
Barátok: kék vagy zöld színű összekötő erő van közöttük.
Szerelmesek: ha közel vannak egymáshoz, aurájuk eggyé válik.
Unszimpátia: a két aura taszítja egymást.

Nincsenek megjegyzések: