2010. november 5., péntek

Négyes csakra – szívcsakra: csecsemőmirigy I


Négyes csakra – szívcsakra: csecsemőmirigy

A szív-csakra a szív magasságában, a szegycsonthoz közel helyezkedik el. Ez a szeretetközpontunk. A csakrához tartozó mirigy a csecsemőmirigy, amely közvetlenül a test közepén, a szív fölött helyezkedik el. Elsősorban az immunrendszert működteti, de általános növekedésserkentő hormonokat is termel, főként az első néhány életév során. A szív, a tüdő, a vér és a vérkeringés, valamint a bőr állapotát is hivatott karbantartani. Másik fontos tevékenysége tisztító jellegű. Serkenti a limfociták termelését, amelyek jelentős szerepet játszanak a test védekező rendszerében. Megtámadják a szervezetbe kerülő idegen testeket, így védettséget biztosítanak a fertőzésekkel szemben. A tudomány mostanában jut arra a belátásra, hogy az autóimmun betegségek, melyeknek során az immunrendszer a szervezet saját fehérjéje ellen fordul, mivel idegen anyagnak hiszi őket, többnyire érzelmi, lelki okokból fakadnak. A szív-csakra a hét csakra közül a középső, a szeretet központja. Innen indul ki önmagunk elfogadása, bűntudat leküzdése, vagy mások megértése, vagyis az egónkon való túllépés. A három anyagi elven működő alsó csakrát köti össze a három felső szellemivel. A szív létezésünk első pillanatában dobban meg, és csak amikor elszakad a híres ezüstszál, ami az anyagi és a szellemi életünk összekötője, akkor áll meg. Ezt a csakrát állandóan fel kell tölteni mentálisan szeretettel és életenergiával, amely a tudatos légzésen keresztül érkezik. Ha érzéseinkben félünk a szeretet kimutatásában, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a szív csakránkban komoly elzáródás van. Ha rezignáltak vagyunk, vagy inkább a magányt választjuk, akkor is zárlatról beszélhetünk. Ha biztosak akarunk lenni önmagunkban, akkor többnyire bizalommal kell lenni mások iránt is. Kudarcélményeink után ez persze nem könnyű feladat, ebben segíthetnek a különböző szív csakrát erősítő gyakorlatok és technikák. A szív csakrához tartozó szín a zöld és a rózsaszín. A zöld a domináló színe, mely a béke a harmónia, a remény és a gyógyulás energiáival átitatott. Aki az érzelmei nyitottságára vagy zártságára akar hatással lenni, az a zöld mellett a rózsaszínt is használja vizualizációjához, vagy más módon alkalmazzon színterápiát. Ha nem hiszünk saját és mások érzelmeiben, sértődöttnek, megbántottnak érezzük magunkat. Egy rózsaszín rózsaszállal való foglalatoskodás is segíthet. Ez az energiaközpont nagyon messze kisugárzik, akár pozitív, akár negatív töltetű.

Nincsenek megjegyzések: