2010. november 10., szerda

Hatos csakra – a harmadik szem csakrája: I


Hatos csakra – a harmadik szem csakrája: agyalapi mirigy

A harmadik szem csakrája az agy középpontjában helyezkedik el az agyalapi mirigy környékén. A hipofízis az agyalapnak nevezett agyi részben helyezkedik el a szemöldökök között, és mögött. Valaha az egész endokrinrendszer mirigyének tartották, mostanra már kiderült, hogy a hipotalamusz által kiválasztott hormonok irányítják működését. Befolyásolja a növekedést, az anyagcserét, az egész szervezet kémiáját. Azt a hormont is előállítja, amely szüléskor az összehúzódásokat irányítja, és megindítja a tejelválasztást. Érdekes, milyen szoros összefüggésben áll a harmadik szem csakra a szüléssel és az anyasággal. Igen sok asszony érzi úgy, hogy megérzései a gyermekét érintő dolgokban a legerősebbek. A harmadik szem a homlok közepén a két szemöldök között mélyen helyezkedik el, színe az indigókék, hozzárendelt mirigy az agyalapi mirigy, illetve más néven a hipofízis. Hozzárendelt testrészek, az arc, a szem, fül, orr, kisagy és a központi idegrendszer. A homlok-csakra a szellemi erők, a megismerés az emlékezőtehetség és az akarat irányítója. Ezen a csakrán keresztül működik az érzék feletti élmények észlelése, az úgynevezett tisztánlátás. A tisztánlátáson túl tudja lépni az anyag által behatárolt realitást. Nagyon kevés embernek van nyitott harmadik szeme, mert ehhez a tudat igen fejlett szintje szükséges. Ez nem összetéveszthető a földi tudással, sem az intelligenciával. Túlmutat a tudati képességeken, és mindig a természetfelettivel van összefüggésben. Az eddig megismert csakrafunkciók és a színekkel való manipulálás, a különféle meditációs gyakorlatok is mind azt célozták meg, hogy lépésről lépésre juthassunk a harmadik szem nyitásához, mely a magasabb rendű boldogság és az úgynevezett “égbelátást” teszi lehetővé. Azoknál az embereknél, akiket a túlzott racionalizmus jellemez, biztosak lehetnek abban, hogy ez a csakrájuk még zárt. Ők a spirituális ismereteket, illetve az ezekkel kapcsolatos témákat elutasítják, kigúnyolják, sőt nevetségesnek tartják. Ha hitünkben könnyen eltéríthetőek vagyunk, az is a harmadik szem csakra működési zavarát mutatja. Csukjuk be szemünket, homlokunk közepére képzeletbeli indigókék csillagot helyezzünk, vagy egy kis ablakot, melyen kitekintünk a végtelen világegyetemre.

Nincsenek megjegyzések: